Je Suis Dániel

2025. április 09. 05:18

Korábban kollégámat, most Bohár Dánielt fenyegették a szeretetországot hirdető, mégis gyűlölettel operáló Magyar Péterék.

2025. április 09. 05:18
null
Kacsoh Dániel

Ezt én akkor sem értem.

Nyilván akadnak bőséggel Magyarországon, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok, akiknek nem tetszik az Orbán Viktor nevével fémjelzett kormányzás, s közöttük olyanok is, akik ezt a véleményüket a köztereken óhajtják kiadni magukból.

Vonulás, tiltakozás, skandálás, transzparensek – demokratikus műfaj, 2010 óta ezt szemkilövetés nélkül is lehet gyakorolni.

Éltek és élnek is szép számmal ezzel a lehetőséggel: hol a Kossuth téren, a Hősök terén, a Karmelita előtt vagy épp az Oktogonon – újabban pedig a budapesti hidak lezárása a trend. Logikus: épp legfeljebb egy-kétezer ember – leginkább jól szituált fiatalok, a beszámolók nyomán – jut el a gyülekezési jog állítólagos korlátozása miatt odáig, hogy tüntessen, s mivel ez a létszám szinte elveszne valamelyik komolyabb közterületen, nagyobb hatást tudnak kiváltani a közlekedés megbénulásához vezető hídzárral.

Így lesz a kevesebb több.

Ezt is ajánljuk a témában

Csakhogy ez nem más, mint hogy egy elenyésző kisebbség korlátozza a csendes többséget, ezúttal a szabad közlekedésben. Ami valahol nonszensz.

Ugyanakkor ez az egész nyilván épp emiatt kifejezetten kontraproduktív: az egészről lerí, hogy nincs mögötte tömeg, miközben a botránykeltés és a kellemetlenség igencsak riasztó így együtt.

Az pedig pláne, hogy a Hír Tv tudósítóját nem hagyják, hogy végezze a munkáját,

a kormánynak pedig az egyik műsorvezető (valami transz) azt üzeni, hogy „dögöljön meg”!

És akkor eljutottunk a másik anomáliához, nevezetesen az agresszió elharapódzásához. Ebben pedig a Pride melletti kiállástól taktikai okokból – értsd: megalkuvásból (copyright Bódis Krisztina LMBTQI-aktivista) – távolmaradó Tisza Párt, illetve annak vezetője az élre tör. Miközben a Magyar Péternek szelíden vagy harsányan tapsikoló ellenzéki újságírók és influenszerek azon hüledeznek, hogy a jobboldal miatt elfajult a közbeszéd, Orbán Viktort pedig ismét egyenesen Szálasihoz hasonlítgatják,

választott vezérük a Dunába lökné őket, ortó módon leckézteti őket, a jobboldali médiamunkásokat eközben olykor lincseléssel fenyegeti.

Móna Márk kollégánk tudna mesélni, és nincs egyedül.

Legutóbb épp az egyik tiszás fórumról tudósító Bohár Dánielt állták körbe a baloldal legújabb messiásának követői, miközben a tribun perceken át szórta rá az átkot a mikrofonba, tudván tudva, egy szavába kerülne, és széttépnék.

Egészen borzongató képsorokról értesülhettünk a gyalázatos időket idéző eseményről,

amiket ráadásul maga Magyar Péter tett közre, büszkén.

És akkor minderre megérkezett a 444 beszámolója a történtekről. A cikk címe:

Az istennek nem verték meg Bohár Dánielt a tiszások, aki emiatt panaszos videót tett közzé.

Komolyan? Megérdemelte volna, minek ment oda, megfenyegették, és mégsem ütötték meg? Ez lenne a Tisza erénye? Hogy majdnem, de mégse? Ide jutottunk

Je suis Dániel – persze, nekem ezt könnyű kijelenteni.

A korrektség végett jegyezzük meg, tiszás aktivistákat is inzultáltak az elmúlt napokban, ám az „orbáni rendőrség” eljárást is indított ellenük – nagyon helyesen! A helyzet mégis az, hogy miközben a ballib nyilvánosság holmi „poloskázós”, azóta egyértelműsített kormányfői megjegyzés miatt egy emberként vágta áldozati pózba magát, hajtogatja, hogy a Fidesz „dehumanizál”, addig a legkésőbb jövő ilyenkorra kormányváltást ígérő sim fit pártelnök

nyíltan fenyegeti a vele egyet nem értőket, legyenek azok jobb- vagy baloldali újságírók, exbarátnők, hivatalnokok vagy riválisok.

Ezt a szomorú jelenséget tehát kénytelenek vagyunk konstatálni, ám hogy az agresszióba hajló gyűlölet miként vezetne egy jobb Magyarországhoz, ezt én akkor sem értem.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép forrása: Magyar Nemzet)

Összesen 254 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csakcsöndben
2025. április 09. 13:30
A korrektség végett jegyezzük meg, tiszás aktivistákat is inzultáltak az elmúlt napokban, ám az „orbáni rendőrség” eljárást is indított ellenük. Nos, akkor itt ugyanaz a helyzet, nem? Ha Bohart is olyan durvan inzultatltak, mint a tiszasokat, akkor indulhat az eljaras. Ha meg nem, akkor bagoly mondja verebnek.
Szuperszig
2025. április 09. 13:14
Hol is olvastam pötipeti értekezéseit a nemzetközi sajtóban? Valaki segítsen!
benedek77
2025. április 09. 11:33
Annyira vicces, hogy azok a fideszesek rínak ezügyben akik évtizedek óta hergelik a magyart a magyar ellen. bohár folyamatosan provokál, életében egy korrekt anyagot nem készített, most is ott liheg MP után hátha valakiből kicsikar csak egy káromkodást is amit lehet mutogatni. Lese szarják ezt a pojácát, mindenhol kiröhögik kb, demég így is eladja magát áldozatnak🤣
herden100
2025. április 09. 10:55
🙏💋 m.youtube.com/watch?v=K9SHKuFZGBs
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!